Privát események <<
Babazsúr
Először kell megszerveznie?
Vagy volt már alkalma többször is?
Aki már szervezett babazsúrt, jól tudja, hogy akár 3 éves, akár 10 éves az ünnepelt csemete, egy biztos: nem elég kipakolni a családban fellelhető összes játékot a szoba közepére, illetve tálcán bekészíteni a szendvicseket, és az üdítőket, hiszen így rövid időn belül felütheti fejét a káosz!
A legtöbb szülő nem is szívesen vállal ilyen esemény otthonában, és inkább az erre szakosodott vendéglátóegységeket keresik fel a szervezéssel. Egy ilyen babazsúr azonban soha nem lesz egyedi, és felejthetetlen.
Amennyiben Ön úgy gondolja, gyermeke születésnapja ugyanolyan fontos, sőt fontosabb, mint sajátja, nem habozzon.
Forduljon hozzánk bizalommal, és mi segítünk Önnek egy felejthetetlen élmény megszervezésében!
Esküvő
„Nem az a fontos, hogy mi van az asztalon, hanem hogy kik ülik körül.” (W.S.Gilbert)
Várakozással teli izgatottság lesz úrrá rajtunk…
Már csak néhány óra…
Minden rendben lesz?
Igen, meg kell nyugodnunk – halljuk a kellemes hangot fülünkben.
Már minden a helyén áll, a vendégek elkezdtek gyülekezni,
A környezet csodálatos, mindenhol virágköltemények.
A zenekar már elkezdett játszani…
A meghívottak elfoglalták helyüket…
Az ajtó kitárul.
Megérkeztek ők, akikért ma itt vagyunk.
Ez a mai: az ő napjuk!
Ha elérkezik az idő, hogy a szerelmük hivatalossá váljon, forduljon hozzánk bizalommal, és mi segítünk megvalósítani álmaikat.
Lakásavató
Végre elkészült!
Szép, otthonos és egyedi. Pont ilyennek képzeltem el!
Kivel is oszthatnánk meg örömünket legszívesebben, mint szeretteinkkel, a családunkkal, barátainkkal!
Új helyre költözni nagy és izgalmas esemény az életünkben. Ezt az élményt másokkal is jól esik megosztani, kedves gesztus, ha új otthonunkba meghívjuk őket.
Ez ünneplés lehet egy kellemes beszélgetés, játékokat tűzdelt délután, vagy téma-parti, egy a lényeg, egy egyedi ötlettel adjuk meg a vezérfonalat a bulinak.
Érdemes ehhez illeszteni a dekorációt, ételeket, és a zenét is.
A vendéglátást egy lakásavatón nem érdemes túlzásba vinni: készüljünk egyszerű szendvics- vagy koktélpartival, hiszen a hangsúly most az újdonságon, és az ötletes programokon van.
Amennyiben ötletekre, segítségre lenne szüksége kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!
Legény-/leánybúcsú
A menyasszony és a vőlegény általában elérzékenyült és megilletődött a Nagy Napon.
A búcsú?
Az, azonban más!
Általános tény, hogy ezen az estén/napon megkísérlik átadni magukat az önfeledt szórakozásnak!
Tombolni akarnak, és nekünk, a legjobb barátoknak ebben partnernek kell lennünk! Képzeljük magunkat a helyükbe!
Mit szeretnénk csinálni ezen a napon?
Egy hétvégét végig csevegni a barátnőkkel egy hegyi faházban, ahol nosztalgiázva, egymás vállán sírva elevenítjük fel az elmúlt 20 év élményeit?
Vagy szívesebben vennénk részt egy rallye versenyen a haverokkal, és koccintanánk meg minden gyorsasági szakasz győztesét?
Vagy „őrült” programokkal szórakoztatnánk magunkat, és bungie jumpingolnánk, vagy 4000 méterről ejtőernyőznénk?
Mindenki mást szeretne a Nagy Nap előtti, „utolsó” kötetlen buliban, de egy biztosan közös bennünk:
A lényeg a felejthetetlen szórakozás!
Amennyiben ötletekre, segítségre lenne szüksége a Legény/Leánybúcsú megszervezésében kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!
Születésnap
Mitől legyen különleges az idén?
Legyen új a helyszín, vagy legyen különleges a program?
Egy biztos, az esemény az önfeledt szórakozásé legyen!
Akár protokolláris eseményt kell szerveznünk, akár meglepetés bulit, a tökéletes lebonyolítás előtt érdemes végig gondolnunk:
- a helyszínt
- a meghívottak létszámát, összetételét
- és a programot
Ha mindezen túl vagyunk, érdemes összeállítanunk egy forgatókönyvet, hiszen ennek végiggondolásával sok-sok apró mozzanatra is fény derül.
Amennyiben segíthetünk ötleteinkkel, tapasztalatunkkal, forduljon hozzánk bizalommal, és a meghívástól, az esemény utógondozásáig, segítünk, hogy minden pillanat feledhetetlen maradjon.





